Kivégzés napja
2011.04.23
Byakuya Story II
Byakuya elrabolt szerelme
4. fejezet: Kivégzés napja
Valami okból kifolyólag elkezdtem számolni a napokat,s még magam sem tudtam, hogy miért.
A nap már felkelt, s üdén frissen szórta rám a sugarait.
Byakuya pont akkor kelt fel mellőlem, s egyből mosakodni indult.
Amint elnéztem elég sietős volt neki, mert, halottam, ahogy magára húzza a hakamát, s utána a haorit, is.
Visszasietet hozzám, s egy búcsúcsókkal meg ajándékozót. Fülembe súgta - majd bent találkozunk.
Nyugodt bár sietős léptekkel elhagyta a szobánkat, s átment a dolgozó szobájába. Ott még matatót egy keveset, s aztán halottam, ahogy elhúzza a tolóajtót, s kilép a teraszra.
Kiszálltam az ágyból,s a ablakhoz sétáltam,s csak néztem öt némi szomorúsággal ahogy elhagyja a házat. Visszamentem az ágyhoz, amit már időközbe bevetetek, a szolgálok, s a reggelit is kikészítetek.
Összeráncoltam a homlokom,és a reggelire néztem. Byakuya már megint kihagyta a napszak legfontosabb étkezését. Hogy képes üres gyomorral bemenni az osztagához! Persze a hadnagya biztos nem ilyen felelőtlen, gondoltam magamba, s elmentem megmosakodni.
Ki jöttem a paraván mögül, odasétáltam a kikészttet és élére vasalt shinigami ruhámhoz.
Egyenként magamra öltöttem a ruhadarabokat. Leültem az asztalhoz, ettem a reggeliből valamennyit, szolgáló után kiáltottam.
Kérem, csomagolja be a maradékot, s még egészítse ki néhány finom falattal Kuchiki-samanak.
Hisako-san ön még nem tudja?
Mit? Kérdeztem tőle meglepve.
Ma van Ruki-san kivégzése.
A tányér kieset a kezemből, mihelyst meg halottam a szolgáló szavait.
Így már minden világos volt számomra.
Még képes voltam felróni neki azt, hogy nem reggelizet.
Ott hagytam a szolgálót, s elhúzva az ajtót gyorsan elindultam a 6. osztag szállásához.
Némi rémülettel teli félelemmel, s mindvégig abba reménykedtem, hogy még bent találom Byakuyat az osztag szállásán.
Besietem, s végig rohantam a folyóson.
Meg álltam a szobája ajtajánál.
Bátortalanul emeltem fel a kezem hogy kopogással jelezem neki itt létemet.
Gyere be Hisako-san.
Szólt ki nekem Byakuya,s megdöbbenten elhúztam az ajtót. Tekintetem rá szegeződőt, mi közbe a kezemmel visszazártam az ajtót, s egy pillanatra földbe gyökerezet a lábam.
Leg szívesben rá ripakodtam volna, amiért nem szólt nekem Rukia kivégzésének a napjáról.
De letetem erről a szándékomról, s nagy levegőt vétel kíséretébe besétáltam a szobába.
Mint minden reggel most is az íróasztala mögött ült, s tekintete a papírokba temetkezet.
Olyan érzésem volt mintha nem akarna tudomást venni arról, hogy ott állok vele szembe már jó 5 perce.
Megköszörültem a torkom, hogy jelezem neki hogy bejöttem, pedig látta és érezte, hogy bent vagyok, sőt már jöttemet is megérezte, akkor viszont miért nem néz rám?
Persze el is felejtetem, hogy Byakuya kötelességtudó ember, s a munka mindennél előbbre való.
Kis idő eltelte után, ami már jóval túllépte az 5 perces várakozási időt s, felnézet rám a papírhalomból.
- Hisako tudtom szerint a 3. tisztel kéne járőröznöd.
- Igen tudom Kuchiki kapitány, de a 3. tisztet nem találom, és volna egy kérdésem is. Byakuya elmosolyodót, s a sokat sejtő mosoly pont egy ilyen napon kisé balsorsúnak éreztem.
- Mikor árultad volna el nekem, hogy ma van Rukia kivégzésének napja?
- Hisako ez egy olyan döntés, amibe nincs beleszólásod.
- Ezt a főkapitány döntötte el, s nekem engedelmeskednem kell neki.
- Ezt most pont úgy mondod, mintha fájna neked az, hogy Rukiát kivégzik.
- Mert fáj is Hisako, de ezt majd később megbeszéljük.
Összeszedte az asztalán lévő papírokat, s szépen egymásra rakva, ott hagyta az asztalon.
Némán álltam vele szembe, s csak üresen néztem rá megkövülve, ahogy feláll a helyéről, s elindul felém.
Úgy megy, el mellettem mintha levegő lennék, s nem is léteznék csak ö maga és az a hatalmas gond megfűszerezve némi gondtalansággal.
Vajon mi változhatót meg benne ilyen rövid idő alatt, ami ilyen komorrá tette megint?
Elmosolyodtam, és utána rohantam hátha utolérem még félúton a kivégző hely felé igyekezve.
Ahogy próbáltam beérni Byakuyat egyre csak azon járt a fejem, hogy tán igazam lehet.
Öt métere előttem megállt, s visszanézet rám.
Miért követsz?
Kérdezte tőlem dühös tekintettel, s aztán megfordult, s felém vette az irányt.
Megállt előttem. Tekintetéből még mindig az a büszkeség sugárzót, ami mindig, amikor rossz hangulatba van. Csak nem Rukia miatt bánkódsz ennyire?
Már meg mondtam neked Hisako hogy majd otthon meg beszéljük.
Nem Byakuya én most akarom tudni, de úgy mond el, ahogy érzed, s ne, úgy ahogy a kötelességed lenne. Byakuya láthatóan elcsendesedet, s némileg magába fordult.
Valahonnan örülnöm kéne annak, hogy Rukiat kivégzik, mert akkor meg szabadulnék véglegesen Hisana emlékétől.
Byakuya te tudod, miket mondasz?
Halod magad?
Igen Hisako hallom magam, s nem tetszik, amit érzek, s az, sem amit gondolok.
De Shinigami vagyok, s a harcba vagy egy kivégzésnél érzelmeknek nincs helye.
Byakuya az égre nézet, s némi zavart észleltem benne.
Gyere velem Hisako kísérj el.
Mondta nekem hirtelen határozót hangon.
Nap járásából kiszámította az idő múlását, s kevés időnk maradt arra, hogy a kivégző helyig eljussunk.
Lépteinket felgyorsítottuk, ahogy mentünk fel a lépcsőn, Byakuya meg se szólalt igazából még a válaszával sem voltam kibékülve, mert biztos nem ezt érezte akkor mikor szóba hoztam valódi érzelmeit. Felértünk a kivégző helyhez, két hatalmas oszlop állt egy szirt végébe.
Rukiát pont akkor engedték fel a magasba. Byakuya keze hátra volt téve, szemét lesütötte, mintha nem is akart volna tudomást venni arról, hogy mi is történik.
Beálltunk a helyünkre,s csak néma csendbe vártuk, hogy elkezdődjön a kivégzés.
***
Egy hatalmas vörös lángoló főnix jelent meg Rukia előtt, hogy halálra égesse, de a semmiből előkerült egy sárga hajú hatalmas köpenyt viselő fiú, aki rögvest Rukianal termet.
Hirtelen kitört a fejetlenség, és nézte, ahogy megszakad a kivégzés, és legyőzik a főnixet.
Fiú ledobta a hadnagynak Rukiát, aki nyakába kapta a lábát, és elkezdet vele rohanni.
Byakuya eltűnt mellőlem, és nem tudtam mitévő legyek, így én is Renji után sietem.
Félúton megtorpantam mikor megéreztem a főkapitány kieresztet bankainak erejét.
Megfordultam s hátra tekintetem. Hatalmas tűzcsóva kerítette be a sounkyokut.
Visszafordultam, s elindultam a kivégző hely felé.
Újból megmásztam a sok lépcsőt, s végig abba hitbe voltam, hogy a főkapitány harcol fent, de tévedtem, mikro felértem Byakuyat láttam meg a narancs hajú fiú előtt,s kimondottan mérgesen nézet a fiúra.
Byakuya hátal ált,de tudom, hogy érezte, ahogy felé tartok,de nem törődött vele, mert a fiúval való harc lekötötte figyelmét. Váratlan döntésre jutottam, ha törik, ha szakad, megállítom ezt az értelmetlen harcot.
Byakuya és a fiú közé léptem, és széttártam a karom, s határozottan a fiú szemébe néztem, de a fiú már útjára engedte a bankaiat, s csak néztem a fiú hatalmas erejét, ahogy közelit felém.
Hisako-san mit keres itt!
Még halottam Byakuya kiáltását, s egy rózsaszín virág örvényt, ahogy körbe fon védelmezően.
A világ elsötétült előttem, s a mérhetetlen nagy ürességbe, összeestem. Újból kivilágosodót, a szemem kinyílt és Byakuya arca hajolt fölém.
Hisako-san kérlek, ne avatkozz bele ebe a harcba, ez csak kettőnkre tartozik.
Mi lesz ha veszítesz, akkor oda minden amiért Kuchiki vagy.
Nem számit, csak kérlek, ne avatkozz bele.
Azzal Byakuya visszatért az ellenségéhez, a sárga színű hajú fiúhoz, és tovább folytatták a számomra értelmetlenek tűnő harcot.
Nem tudtam mit tenni csak néztem, ahogy Byakuya elveszíti a fiúval szembeenni csatát,s én semmit nem tehetem. Még nem volt meg hozzá a gyakorlatom hogy előhívjam a zanpaktoum erejét. Pedig sokat beszélgetek vele.De rá kell ébrednem, hogy nem elég,mert nem tudok neki segíteni,s csak útba vagyok.
***
Byakuya sérülésekkel teli testel elment a helyszínről, s tőlem pár métere a három áruló kapitány jelent meg, s velük szembe Renji volt kinek karjaiba ott lapult Rukia. Ahogy elnéztem a távolból, minden áron azt akarták, hogy tegye le Rukiát, de Renji nem engedet a szorításból.
Távolból felbukkant a sárga hajú fiú alakja.
Renji letette Rukiát, s a fiúval egyűt, akiről utólagosan kiderült, hogy Ichigonak hívják, előhívták a zanpaktou-jukat és neki támadtak Aizenek. De nem voltak számára ellenfelek. Ichigo támadását könnyedén kivédte, anélkül hogy előhúzta volna a zanpaktout.
Odamentem Rukia háta mögé, s lenéztem a földre.
Rukia örülök, hogy életbe vagy.
Hisako-san?
Rukia szemei elkerekedve néztek rám.
Nem gondoltad volna Rukia hogy itt leszek,de Byakuya elhívott és,szavaim ismét elakadtak,de éreztem, hogy Rukia érti mit akarok neki mondani.
Aizen közelítet felénk, s védelmezően Rukia ellé léptem, s kihúzta az hüvelyéből a zanpaktomat.
Bár tudtam, hogy elsöpör, mint egy hurrikán, de nem hihetik azt rólam, hogy csak nyafogni tudok.
Még a bánkáig sem jutottam el,s már is bemerevedtem.
Aizen befolyása alá kerültem. Aizen odasétált, megfogta a vörös nyakövet és felemelte Rukiát.
Kiemelte Rukia testéből a lélekbontót.
Aizen parancsot adott Ichimarunak hogy ölje meg Rukiát, de Byakuya előtűnt hirtelen, s kivédte Ichimaru támadását. Ha eddig nem vérzet elégé most még több sebből vérzik. A karján lévő szúró sebből ömlőt a vér.
Mivel Aizen megszerezte amit akart, a menosok átjárót nyitottak a két világ között, s az árulók eltűntek benne.
***
Nap már kezdet alá szállni,s pár óra múlva ránk is sötétedik.
A 4.osztag emberei megérkeztek,s minden sebesültet kezelésbe vetek. Végig néztem magamon, rajtam nem volt egy seb sem. Mekkora szégyen, sebek nélkül megúszni egy csatát. Az nem is csata, ha nincsenek rajtad sebek. Byakuya mellet Unohana kapitány ült, és a sérüléseit a kapitány vette kezelésbe.
Byakuya magához hívta Rukiát, s Rukia leült mellé. Nem tudom, miről beszélgetek, de a köztük lévő kapocs most kisé furcsának tűnt nekem. Byakuya még sose fejezte ki ilyen intenzíven felé az érzéseit. Innen a távolból nagyon meghittnek tűnt nekem,s nem akartam közéjük furakodni,ezért sarkon fordultam,s elindultam le a hegyről.
Távolból Rukia hangját hallottam, meg felém intet.
Hisako ne menj el!
Nem vetem róla tudomást, s tovább mentem le a hegyről.
Hallottam, ahogy Rukia utánam rohan, s mikor a közelembe ért megfogta a karom.
Mi a fenne ütőt beléd Hisako.
Nem halottad hogy szóltam neked?
De Rukia.
Akkor miért nem jöttél vissza?
Nem válaszoltam a kérdésre,s csak üresen néztem Rukiara.
Na várjál csak Hisako kapsz te majd a Bátyámtól!
Mondta nekem fenyegetően a szavait Rukia.
Távolból most Unohana kapitány alakja jelent meg.
Kérlek Rukia menj vissza a bátyádhoz, majd én odaviszem Hisako-sant.
Kapitány szembe fordult velem,s a hasamra tette a kezét.
Itt van valaki.
Vagy is helyesbítek, valakik.
Szemeim ismét elkerekedtek.
Mi az hogy valakik?
Kérdeztem vissza a kapitánytól.
Hisako-san állapotos, és a 4. hétbe van.
Be kellet látnom, hogy még mindig olyan, vagyok, mint egy gyerek, s visszatértem a kapitánnyal Byakuyahoz.
Leültem mellé, nem néztem a szemébe, hisz úgy is csak a volt feleségét keresné bennem.
Hisako kérlek, néz a szemembe?
Kérlelt engem Byakuya, s engedve a csábításának belenéztem.
Ha azt gondolod, hogy kevesebbet érsz, mint Hisana, akkor tévedsz.
Az imént mondta el nekem Unohana kapitány, azt hogy állapotos vagy.
Már csak ezért sem szabad kevesebbnek érezned magad, mert te és Rukia vagy a családom.
Byakuya felült, a kapitány segítségével, s a kezét a hasamra tette. Ha a fiaim megszületnek.. Byakuya szava elnémult. Legszívesebben megcsókolt volna, de helyette csak szorosan magához ölelt.
Fülembe súgta, senki nem érhet fel a te szerelmeddel.
Könnyek szöktek a szemembe,s ha eddig bár mi nemű keserűség marad is volna bennem,hamar elillant a szavak hallatán.
Szép lassan elengedet, és visszafektették a földre.
Hisako-san most elvisszük a kapitányt a 4. osztag szállására.
Ha gondolja, bár mikor meglátogathatja.
Köszönöm Unohana kapitány.
Gyengéden rá mosolyogtam a kapitányra. Aztán egy szerelmes pillantást vetetem Byakuya felé.
Az egyik shinigami a 4. osztagból elkísért egészen a lépcsökig, ahonnan már egyedül folytattam az utam vissza a Kuchiki rezidenciához.
Folytatása következik
